Mercy - Story with Theo Hutchcraft

Minden egy koncerttel kezdődött. Flower és a barátnője, Nina gimnázium óta elválaszthatatlanok. Régóta tervezik, hogy az egész éves hajtás után az egyetemen, egy fesztiválon eresztik ki a gőzt. Hogy minél messzebb kerüljenek a mókuskeréktől, a magyar VOLT Fesztivált választják. Élvezik a turistaságot, a koncerteket, de nem is sejtik, mit tartogat számukra ez a pár nap. A brit szintipop zenekar, a HURTS érkezik, akiért mindketten odavannak. Minden mesébe illő lehetne, ha Flower nem ütközne folyton a saját maga állított falakba. Meddig mehet el?

0Likes
0Comments
186Views
AA

7. 6. fejezet

 - Inkább mesélj te - kértem Ninát. A tévé előtt heverésztünk, előttünk összegyűrt csokis papírok, és kólásüvegek. Ez a két dolog a legjobb orvosság a bánat ellen. Adrenalin, koffein, boldogsághormon. Mi kellhet még?

 - Ahogy az várható volt, nem történt semmi - Nina fancsali arccal fordult felém, aztán újra harapott a csokiból, amit a kezében szorongatott. - Tudod, egyre biztosabb vagyok benne, hogy mi csak barátok vagyunk. Kár... Nekem bejön - vállrándítás, a meglepetés kedvéért.

 - Ne mondj ilyeneket, bármi lehet még köztetek!

 - Persze, és arra is van esélyem, hogy én legyek a hatodik Backstreet Boy. Még tart a turné, beugorhatok, nem?

 - Utálom, mikor szarkasztikus vagy...

 - Inkább csak realista. Flower... Mi értelme egy olyan emberre vesztegetnem a drága időm, amikor éppen nincs egy árva pattanásom sem, aki nem érdeklődik irántam? - teátrálisan sóhajtott, és kapcsolgatni kezdte a reklám alatt a tévét.

 - Akkor mégis mivel magyarázod, hogy folyton keres? Ha nem érdekelnéd, akkor tenne rád! - kikaptam a kezéből a távirányítót, és kikapcsoltam a tévét. Itt az ideje, hogy komolyan megvitassuk, mi van köztük. Elvégre, hónapokig titkolta előlem Adamet...

 - Mondd el, mit érzel Theo iránt - lendületesen fordult felém, és törökülésben szembe ült velem.

 - Hogy? Minek? - összezavart a kérése, most nem éppen erről kéne társalognunk.

 - Gyerünk, csak írd körül!

 - Nina... Nem hiszem...

 - Flower! - keményen csattant a nevem, amitől megszeppentem, és inkább belekezdtem:

 - Amikor ledobsz egy hernyót a virágról. Tudod, mit érezhet? Nem... Nem egyszerűen fáj neki, hogy nem élhet ott többet. Nem az a baja, hogy kiszakítod abból a szimbiózisból, ami összekötötte a virággal. Hiszen neki köszönhette az életét. Ha nincs a virág, nincs ennivalója, árnyéka a napfény ellen, védelme a ragadozókkal szemben. Neki nem ezek a mindennapos, mondhatni természetes dolgok hiányoznak. Neki az egész összességének a hiánya fáj, hogy nem lehet többé a virággal. Nem érdekli, hogy meg fogja enni egy madár, mert már nem térhet vissza. A virágot már rég lefújták valami növény védőszerrel, amitől teljességgel kizárt, hogy meg tudná közelíteni, még ha túl is él egy támadást. Vagy többet. Tőle elvették az életét. Tudod, ott bábozódott volna be, ott lett volna pillangó belőle. Oda tette volna a saját petéit. Nem a hernyó választotta otthonának, hiszen őt is csak odatették, de akkor is ott éli le az egész életét, mert az az Ő virága. Persze, elmehetne máshova, ha pillangóvá válik, de nem teszi. Hiszen ő meg sem éri azt a kort. Fel tudod fogni ezt a veszteséget? - szünetet tartottam, és Ninára néztem, aki csak üveges tekintettel nézett rám. - Pontosan ezt éreztem, mikor Theo kilépett a kávézóból. Hogy ha túl is élném, hogy újra közel kerüljek hozzá, ő már réges régen védőszerekkel lenne befújva, hogy hozzá se érhessek - percekig csendben ültünk, aztán Nina, mint aki álomból ocsúdik fel, megrázta magát, és a szemembe nézett.

 - Megkérdeztem Adamtől, hogy mit érez irántam - a hangja már-már fájdalmasan csengett. - Semmit nem válaszolt. Ha Theo nem telefonál, még most is ott ülnénk a parkban, és farkasszemet néznénk egymással.

 - Sajnálom...

 - Ne tedd! - kézfejével egy kósza könnycseppet törölt le a szeme sarkából. - Inkább add vissza a távirányítót - szó nélkül nyújtottam neki.

 

Nem tudtam már ezen a ponton mit mondani. Többet nem mondhatom, hogy igenis akar tőle valamit, mert azt akkor elmondhatta volna. Ahogy azt is, hogy kedveli a barátnőm, vagy hasonlók. De Adam nem mondott semmit. Semmi jelét nem adta annak, hogy bármit is szeretne, annak ellenére, hogy hónapok óta napi kapcsolatban vannak,  és hetek óta találkozgatnak.

Vagy legalább csak azt mondta volna meg, hogy hova tart szerinte a dolog. Nina valóban kedveli. Láttam rajta az elmúlt hetekben, hogy valami megváltozott. Nem is értettem, miért nem beszél róla, de nem azért vagyok, hogy folyton faggassam. Mire meg megtörik a jég, az egésznek már vége is... Legalábbis úgy látom, Nina nem kívánja tovább feszegetni a dolgot.

 

Lakótársam tovább kapcsolgatta a tévét, amikor egyszer hallottam, hogy kiesik a kezéből a távirányító. A tévé felé fordultam, ahol a 'Stay' videóklipje ment. Nem tudtam, hogy még játsszák...

Nina szemét elfutották a könnyek, én meg csak bámultam Theora a képernyőn keresztül. Aztán eszembe jutott a hernyó és a virág története.

 

 - Hova mész? - kérdezte Nina értetlenül. Mint akit puskából lőttek ki, úgy szaladtam a cipőmért.

 - Theohoz.

 - Azt sem tudod, hol lakik! - már a kabátomat gomboltam, mikor utánam kiáltott.

 - Nem érdekel, megtalálom! - abban  a pillanatban úgy éreztem, hogy valóban tudom, hol van. Csak éreztem. Már a lépcsőház felét is lefutottam, mikor barátnőm a bejárati ajtóból kiabált.

 - Belsize Road 241/c!

 

¤

 

Eszemben sem volt taxit fogni, holott az utca, amit Nina kiabált utánam, nem éppen a szomszédban volt, még busszal is majd húsz percembe telne. Ennek ellenére csak mentem, és mentem. Folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy vajon mit fogok mondani Theonak, ha odaérek, ha egyáltalán otthon lesz. Nem számított. Csak az számít, hogy rájöttem, hogy mekkora címeres ökör vagyok, és hogy a bocsánatát akarom. Nem akarom, hogy rossz szájízzel gondoljon rám a következő években. Azt szeretném, hogy én legyek az az ember a szemében, akinek a gondolata megmosolyogtatja.

 

 - Ne már... - mormoltam az orrom alá, amikor az első kövér esőcseppek koppantak a fejemen. Nem terveztem ennyire klisésre a bevonulásom, és végső soron nem is azért megyek, hogy színt valljak, csak hogy rendezzem a dolgainkat. Ahogy befordultam a megfelelő utcába, megcsúsztam egy csigán, így sikeresen elestem, amitől az egész bal felem úszott a sárban. Nem érdekel. Sáros vagyok, és? Kár volt kimondani magamban, abban a pillanatban fröcskölt le egy őrült taxis a másik felemen, így most már mindenhol maszatos voltam. Sírni tudtam volna, de csak vitt előre a lábam. Megálltam a fekete faajtó előtt, és ahelyett, hogy becsöngettem volna, a nőiesség teljes hiányában vadul dörömböltem az ajtón. Először nem érkezett válasz, aztán újra megpróbáltam a mozsártörő mozdulatsorral, és nemsokára mocorgást hallottam. Valaki jött az ajtó felé. Kulcs zörrent a zárban, aztán a szélesre tárt ajtó mögött ott állt előttem Theo. Minden gondosan megszerkesztett mondat elpárolgott a fejemből, és csak álltam előtte a zuhogó esőben, sárosan, mint egy cövek, amit a kukoricaföld szélére vernek le, hogy nehogy beleszaladjanak az autók.

 - Flower... Csurom víz vagy.

 - Igen.

 - Jézusom, gyere be! Megfázol - szó nélkül hagytam, hogy berántson az ajtón. Megbotlottam a küszöbben, így nekiestem, amitől ő is piszkos lett, de egyáltalán nem érdekelte. - Először is zuhanyozz le. Fogalmam sincs, miért vagy itt, de nem akarom, hogy megbetegedj. Keresek ruhát. A fürdő arra van. Tiszta törülközőt a polcon találsz - szólásra nyitottam a szám, de már el is tűnt a folyosón, így én elindultam a másik irányba, aminek a végén valóban ott találtam a fürdőt.

 

 Nem  akartam alkalmatlankodni, de igazából csontig átfagytam, úgyhogy csak lerángattam a vizes ruháim, és a zuhany alá álltam. Iszonyúan kellemetlen... Nem pont így terveztem, de nekem sincs kedvem megfázni. Ez csakis az egészségem megőrzéséről szól. Legalábbis ezt bizonygattam magamban, amikor megnyitottam a csapokat, és hagytam, hogy átjárjon a forró víz. Kicsit aggódtam, hogy behozza-e a ruhát, hiszen a zuhanykabin fala csupa üveg, és nekem eszem ágában sincs közönséges csitrinek tűnni, aki megáztatja magát, csak hogy befogadja.

Halkan kopogott az ajtón, és anélkül, hogy bejött volna, a mosdó szélére tette a ruhákat. Frissen kászálódtam ki a zuhany alól, és alaposan megtörölköztem. A hajam borzasztóan fest mosás után, de ezzel most nincs időm foglalkozni. Egy egyszerű pólót, és egy melegítőalsót kaptam. Kínomban megmosolyogtam, hogy ilyesmit is hordhat. Tudom, butaság azt képzelni, hogy itthon is élére vasalt ingben és öltönynadrágban végzi a nap teendőket, de egyáltalán nem lepett volna meg. Bár tulajdonképpen fogalmam sincs, mi van most rajta. Sáros lett, ebben az egyben vagyok biztos. A ruháimat kiterítettem a fürdőszobai szárítóra, miután kicsit próbáltam kiszedni szappannal belőle a sárfoltokat. A vajszínű lenge nyári ruhám egyáltalán nem díjazta az ötletem, ahogy a farmerdzseki sem.

Óvatos léptekkel indultam Theo keresésére, még csak körül sem néztem, hogy valójában hogy néz ki a lakása. Nem ez érdekel most. Pár hónappal ezelőtt a fél karom is odaadtam volna, hogy itt lehessek, de most, ahogy megláttam a konyhában, ahol éppen két pohárba öntött a pulton narancslevet, legszívesebben elszaladtam volna. Aztán eszembe jutott, hogy oka van, amiért beállítottam hozzá.

Feltornáztam magam az egyik bárszékre a pult előtt, és szótlanul vártam, hogy eltegye a narancslevet. A szívem a torkomban dobogott, mikor visszafordult, és alátéttel együtt elém tolta az innivalót.

 

 - Sajnálom, hogy csak így betörtem...

 - Miért vagy itt? - mélyen a szemembe nézett. Féloldalasan a pultnak támaszkodott, és várta, hogy megszólaljak. Zavaromban a számat harapdáltam, de ez nem mehet így a végtelenségig.

 - Szerettem volna bocsánatot kérni. Szörnyen viselkedtem veled a kávézóban - alig tudtam formálni a szavakat. A torkom kiszáradt, és innom kellett.Óvatosan néztem rá, de ő még mindig csak csendben figyelt, az ujjai között egy poháralátéttel játszva. Amíg a megfelelő szavakat kerestem, inkább megnéztem mi van rajta. Hasonló szürke melegítőalsó, mint amit én kaptam és egy fehér póló. Legalább utóbbi megszokott. - Nem akartam, hogy rossz emlék maradjak a szívedben.

 - Szóval már csak emlék lehetsz a számomra?

 - Nem így értettem...

 - Akkor hogy?

 - Fogalmam sincs - ez legalább őszinte volt. Csak a bocsánatkérés részét terveztem meg, és azt hittem, elküldd majd melegebb éghajlatokra. Nem voltam felkészülve a vallatásra.

 - Flower, ennek az egésznek három napja.

 - Tudom. Életem leghosszabb három napja volt. Sajnálom... Nem akartam azokat a dolgokat mondani. Én nem ilyen vagyok Megijedtem- egyre feszültebb voltam, és már tényleg nem tudom, mit mondhatnék.

 - Mégis mitől? - kíváncsian húzta fel az egyik szemöldökét, amit mindig úgy szerettem benne.

 - Hogy  bármi is lehet közöttünk.

 - Mégis micsoda?

 - Több, mint barátság - lesütött szemekkel mormoltam csak az orrom alá, nem mertem a szemébe nézni. Lehet, hogy csak én értettem félre azon az estén.

 - Még szép, hogy több, mint barátság! Én nem a barátod akarok lenni! - kicsit indulatos volt, amitől összerezzentem.

 - De én... Edward és...

 - Flower! Nem te lennél az első ember, aki otthagyja a barátját. Ha szerettél volna úttörő lenni, ki kell, hogy ábrándítsalak.

 - Nem erről van szó. Tudod, milyen régóta vagyunk együtt? Ennyi idő után már az emberek együtt öregszenek meg! - már a szemébe néztem. Éppen arra akar rábeszélni, hogy az ismeretlen kedvéért  hagyjak ott egy kapcsolatot.

 - Szóval te azzal az emberrel akarsz megöregedni? Nem lennél itt, ha ebben biztos lennél - idegesített, mennyire tárgyilagos.

 - Hogyan tudhatnám biztosan? Összezavartál, ezért vagyok itt! Most egy kiállításon, vagy egy moziban kéne lennem Edwarddal, és éppen a jövőmet tervezni! Erre jössz, és mindent összezavarsz! Csak azért mentem a VOLT-ra, mert ott koncerteztetek, és bőven elég lett volna, ha meghagyod nekem azt a katartikus élményt, és hagyod, hogy tovább éljem az életem! Nekem elég lett volna a hátralevő negyven évben, hogy csak elképzelem, mennyire csodálatos ember vagy, és nyugodtan leélem az életem! De nem... Neked bele kellett kotyogni, hát persze... - nem szerettem volna annyira kikelni magamból, de mire észbe kaptam, már a hideg padlón állva magyaráztam.

 - Azt hiszed, nekem olyan jó móka egy olyan emberre várni, aki ennyire küzd ellenem? Szerinted nekem nem volt hosszú ez a három nap? Tisztában vagy egyáltalán vele, mit teszel velem? Idejössz, elhúzod a bocsánatkéréseddel a mézesmadzagot, aztán nekem esel, hogy tönkreteszlek! Hát elárulom, hogy te vagy az, aki kettőnk közül bárkit is tönkretesz! Magadat is, engem is! Én még sosem éreztem így senki iránt. Veled akarok lenni, hát olyan nehéz ezt felfogni? - két lépéssel előttem termett. - Csak maradj velem...

 

A két keze közé fogta az arcom, úgy suttogott. Stay with me...

Join MovellasFind out what all the buzz is about. Join now to start sharing your creativity and passion
Loading ...