Mercy - Story with Theo Hutchcraft

Minden egy koncerttel kezdődött. Flower és a barátnője, Nina gimnázium óta elválaszthatatlanok. Régóta tervezik, hogy az egész éves hajtás után az egyetemen, egy fesztiválon eresztik ki a gőzt. Hogy minél messzebb kerüljenek a mókuskeréktől, a magyar VOLT Fesztivált választják. Élvezik a turistaságot, a koncerteket, de nem is sejtik, mit tartogat számukra ez a pár nap. A brit szintipop zenekar, a HURTS érkezik, akiért mindketten odavannak. Minden mesébe illő lehetne, ha Flower nem ütközne folyton a saját maga állított falakba. Meddig mehet el?

0Likes
0Comments
181Views
AA

5. 4, fejezet

Teltek a napok, a hetek. A fák egyre csak sárgultak, és egyre több levelet hullattak, ahogy múlt az idő. Elkezdődött az első szemeszter, az egyik legkeményebb, amihez valaha szerencsém volt. 

Egész életemben terveztem, hogy valami olyan szakmám lesz, amiben kiélhetem a fantáziám. Nem mondanám, hogy reneszánsz festőket meghazudtoló képek úsznak az agyamban, de sokkal jobb, mintha például számolnék. Ez nem azt jelenti, hogy ostoba vagyok, és csak egy művészeti szakra sikerült benyomatnom magam, egyszerűen csak olyan dolgot szeretnék életem végéig csinálni, amit élvezek és szeretek. Számolni tudok, csak nem szeretek. Azt viszont kitartóan tudom élvezni akár napi hat-hét órában is, hogy ülök a weblaborban - diákszleng, az igazi nevét nem is tudom... -, és naphosszat mást se csinálok, csak betűket, számokat, karaktereket böngészek, és jobb esetben egy napon akár tízet kicserélek, csak, hogy aztán visszamenjek a honlapra, és lássam, mennyivel más lett, aztán vállon veregetem magam, hogy ez az én kezem munkája. Mert jó, amit csinálok. Úgy értem, jó célt szolgál. Például, az emberek feléhez nem jutna el a Red Nose Day, ha nem lenne tisztességes, figyelemfelkeltő honlapja. Ez a kampány majd 35%-a, majdnem annyi, mint amennyi a többi médiából összesen befolyik. Mondhatni, fontos dologgal foglalkozom majd egy szép napon, persze, csak ha annyira profi leszek, mint a Red Nose Day weblapjának készítői. 

 

¤

 

 - Mit csinálsz ma? - a reggelizőpultnál ültem, Nina éppen a pirítósokat pakolta egy tányérra.

 - Még nem tudom, talán találkozom Adammel - vállat vont, és mellém telepedett. Igen, elképzelhető, hogy a vállrándítás az új szlengje. Egyre többször csinálja.

 - Adam?

 - Aha, Adam Anderson.

 - Micsoda? Miért nem mondtad? Randizol a fél Hurts-szel, és nem is szólsz? - sápítozva ittam egy korty teát, amivel sikerült garatig végig leégetnem a torkom.

 - Mert ez nem igazán randi... Tudod, nem történik semmi randiszerű. Csak találkozunk, eljárunk moziba, kiállításra, eszünk egy hamburgert, ilyesmi. Mint két barát - újabb vállrándítást kaptam. Elmerengett a pirítósa égett szélén, és folytatta - De... Ott lóg a levegőben valami. Néha befejezzük egymás mondatait, zavarban vagyunk, mikor köszönteni kell a másikat, az elköszönésről nem is beszélve... - szerettem volna megnyugtatni, de amióta csak kiejtette a száján a mondatot, hogy Adammel találkozik, csak az járt a fejemben, hogy vajon tud-e Theoról valamit. 

 - Ki tudja. Talán félénk... - csak ennyit sikerült kipréselnem magamból, és ezt is nehezen. De mindent a leégett torkom számlájára írok.

 - Mégis mitől fél? Flower, egy világhírű együttes gitárosa, zongoristája, és úgy néz ki, mint egy görög szobor. Te kerestél már az arcán hibás vonást? Hát megkönnyítem a dolgod: nincs. Egy tetves tökéletesség. Vicces, intelligens, érdeklem, és mégis akkor mitől fél? Nem vagyok százötven éves banya, aki fiatal férfiakat eszik, hogy friss és ruganyos maradjon. Csak egy lány vagyok, akit érdekel a munkája, és szeretné megismerni... - nagyot sóhajtott, és vadul kavargatta a kávéját. 

 - Nina... Nem tudom, miért lehet ilyen, de biztosan megvan rá az oka - nyugtatóan simítottam végig az alkarján, mintha ez bármin is segítene. - Talán csak nem akarja elsietni a dolgokat. 

 - Két hónapja ismerjük egymást. Ebből egyet folyamatos SMS összeköttetésben és éjszakába nyúló telefonálásokkal töltöttünk, amióta pedig vége a nyári koncertjeiknek, már négyszer találkoztunk. És tudod, mikor volt vége? - eszelős tekintettel nézett rám. Pontosan tudtam, mikor volt vége, hogy ne tudnám. - Majd elmondom, ne fáradj. Augusztus 7.-én, Svájcban. A Stars in Town volt az utolsó állomás. Ó, és a legjobbat még nem is említettem: tudod, minden koncert után felhívott. Vagy előtte. Ha megérkeztek valahova, rögtön SMS-t küldött. Hát lehet így kibabrálni valakivel?

 - Ugyan, Nina! Egyáltalán nem biztos, hogy át akar verni. Csak óvatos. Ki tudja, milyen sérelmei voltak már az érzelmei világában - a lehető leglágyabban szóltam hozzá, mert ha egyszer belejön az őrjöngésbe, ember legyen a talpán, aki kivárja a végét. 

 - Talán igazad van. De ha nem lép valamit a közeljövőben, én esküszöm, valamelyik gitárját a fejébe húzom, és emigrálok. Neked mik a terveid? 

 - Ó, én együtt ebédelek a nővéremmel, aztán Eddel töltöm a napot. Az ebédre sajnos nem tud eljönni, mert megbeszélése van.

Négyen vagyunk testvérek. A nővérem Eleanor nálam négy évvel idősebb, és nemrég jegyezték el, ezen kívül pedig az egyetlen ember a családomban, aki képes rossz szájíz nélkül végigülni egy étkezést Edwarddal, amiért hálás vagyok. Ő volt kiskoromban a nagy és erős nővér, aki mindig megvédett. Meg persze a bátyám. Ők ikrek, bár olyanok, mint a tűz és víz. Jonathan igazi világjáró, és egy percre sem tud megülni. Földrajz szakon végzett, és a világot járja, hogy kőzeteket vizsgáljon. Egyszer majdnem felért a Mount Everestre is, de a megfázás erősebb volt nála, úgyhogy következő évben megmászta a Fuji-t, csakhogy egyenlítse a számlát. Hegyek-Jonathan: 1-1. Ő szintén az Ed-ellenes tábort erősíti, de már megszoktam, és általában csak ünnepekkor jön haza, kivéve, ha megnéz valamilyen nagy hacacárét abban az egzotikus országban, ahol éppen ott van. Tavaly például skype üzemmódban vágta fel a születésnapi tortáját, mert az egybeesett az indiai Holival, amikor az emberek festékporral, és színezett vízzel locsolják egymást. Gyönyörűen festett a képeken. 

Eleanor viszont éppen az ellenkezője. Megfontolt, és még azt is belevési a naptárába, hogy hány fontot hagyott ott a kis közértben aznap egy liter tejért. Az életének minden pillanata percről percre ki van számolva. Talán ezért is illenek össze annyira Will-el, a vőlegényével. Mindketten az üzleti világban dolgoznak, Eleanor Will asszisztense, így is szerettek egymásba. Igazi romantikus történet az övék, ahogy mindenkié a családban. A szüleim együtt nőttek fel, apa már hétévesen tudta, hogy anyát veszi el, és végül így is lett. Eleanor és Will már a nővérem állásinterjújakor egymásba habarodtak, ami csak még alaposabbá tette a közös munkájukat. Jonathan és a felesége; Danna a Holi ünnepségen találkoztak, és pár hónapra rá a lány annak ellenére hozzáment a bátyámhoz, hogy se nem indiai, se nem hindu, és a családja sem akarta, hogy együtt legyenek. Mi viszont örültünk, mint karácsonykor, hiszen hányszor lehet ott az ember egy igazi indiai esküvőn, hagyományos ruhákban, henna festéssel? És végül Edward, és én. Diákszerelem. A gimnáziumban ismertük meg egymást, de csak az utolsó évben mertük bevallani, így végül azzal mehettem a szalagavatóra, akivel mindig is akartam. Akárki akármit mond, mi együtt fogunk megöregedni. 

Már csak Alex habcsókos története várat magára, de egyáltalán nem sieti el. Élvezi, hogy gyönyörű, és hogy azt kaphat meg, akit akar. 

 

¤

 

 - Milyen volt az ebéd? - Ed köszönésképpen megcsókolt, aztán rákérdezett. Azt hiszem, ő is kedveli a nővérem. El sem hiszem, hogy létezik ilyen ember a családomban.

 - Semmi különleges. Eleanor szinte csak az esküvőről tud fecsegni, és arról, hogy ha csak egy információmorzsát is hallok bármiféle vetkőzős mutatványról a leánybúcsújával kapcsolatban, azonnal vétózzam meg. Nem az ő műfaja - lebiggyesztettem az ajkaim, Ed pedig rám mosolygott.

 - Ugye teát nem ittál ebéd után? - nemet intettem a fejemmel. - Remek! Akkor igyunk egyet. A sarkon nyílt egy új hely, kíváncsi vagyok rá. Az egyik munkatársam az ügyvédjük. Talán, ha magamon hagyom a beléptetőkártyám, kaphatsz egy sütit is ingyen - játékosan karolt át, és gyorsan átvágtunk az úton, a következő sarok felé. Egymásba karolva lépkedtünk, Ed lelkesen mesélt a tárgyalásáról, amiből egy kukkot sem értettem, de ráhagytam. Bár, ő három mondat után a szavamba vág, ha valami olyasmiről beszélek, ami nem érdekli. Így volt ez a fesztivállal is. Még a nulladik nap végét sem hagyta végigmondani, már másról csevegett. Nem érdekli, tehát nem beszél róla. Néha ezért meg tudnám fojtani. 

A kávézó akkora volt, hogy legalább kétszer belefért volna az egész lakásunk. Utca felől csupa üveg falak engedtek látni mindent. Benn meleg barna és világoszöld árnyalatok köszöntek mindenütt. Vicces, hogy ezeknek meg tudom saccolni a színkódját, négyféle skálán. Nagy általánosságban négyszemélyes asztalok voltak, de a fal mellett kis boxok is helyet kaptak, és néhány kétszemélyes asztal. Hatalmas növények, és viktoriánus képek a falon tették barátságossá a helyet. Az asztalokon a szalvéták, és a különböző fűszerek is a stílusnak megfelelő tartókat kaptak. Igazán elegáns hely volt a maga régimódi jegyében. Ed az utolsó kétszemélyes asztalok egyikéhez vezetett, és egy csók kíséretében elment rendelni. 

A blézerem a szék támlájára hajtottam, és a táskámmal az ölemben letelepedtem. Lustán járattam körbe a tekintetem, hogy mindent alaposabban szemügyre vehessek. Nem kellett volna. Az egyik pálma fényes levelei mögött Theo tekintetével találkoztam. Nem tudom, ő mikor vett észre, de akkor már határozottan engem figyelt, amikor én ránéztem. Nem láttam, kivel van, de elnézést kért az illetőtől, vagy illetőktől, és határozott léptekkel felém indult. Először Edward felé kaptam a fejem, aki minden figyelmét a falra erősített ártáblának szentelte, aztán vissza Theora, aki egyszerűen csak leült hozzám.

 

 - Szia - könnyed volt a hangja, de az elmúlt másfél hónap minden feszültsége ott bujkált mögötte. 

 - Szia - a torkom kiszáradt, a köszönésem csak verdeső szárnycsapkodásnak hangzott egy haldokló verébtől.

 - Nem válaszoltál egyetlen üzenetemre sem. Minden rendben?

 - Persze. Csak, gondoltam nem bonyolítom meg a dolgokat.

 - Mi bonyolítaná? - értetlenül lógott a levegőben a kérdése, amire egyértelműen nem tudtam egyenes választ adni. 

 - Csak... Tudod, te híres vagy, és mindenhol követnek. Úgy értem, figyelik kivel, mikor, hol vagy. Tudod, nekem most erre nincs szükségem. Vagyis.. Rád szükségem van, de nem ezen az áron. És itt van Ed is - fejemmel az említett felé intettem, így Theo is arra fordult.

 - Ő a barátod? - a legmélyebbről jövő gyűlölet költözött a hangjába, ahogy a szavakat kiejtette.

 - Igen. 

 - Szereted?

 - Igen - ez a mondat volt életem legnehezebb döntése. A másodperc tört részéig haboztam, csak aztán válaszoltam a kérdésére. Legszívesebben elfutottam volna, csapot-papot otthagyva, csakhogy ne kelljen megmagyaráznom neki mindent.

 - Ugye te is tudod, hogy ez nekem nem elég, Flower? Én is ott voltam azon az estén, amit együtt töltöttünk. És határozottan nem úgy viselkedtél, mint aki fülig szerelmes abba a srácba - nyomatékosítva szavait Ed felé intett, aki mintha sejtette volna, hogy róla van szó, megfordult, és értetlenül nézett ránk. Úgy éreztem magam, mint egy elfuserált, és rosszul megírt argentin szappanopera hányatott sorsú főszereplője. 

 - Theo... Az az este csodálatos volt. De ott vége volt.

 - Akkor miért mondtad az előbb, hogy szükséged van rám? - túl jó megfigyelő. Ez az a pont, amit már tényleg nem tudok kimagyarázni. Éreztem, ahogy könnye lábad a szemem, de gyorsan össze is szorítottam, és megvártam, míg elmúlik. Nem fogok egy kávézó közepén sírva fakadni, Theo és a fél világ szeme láttára. - Tudod mit? Nem érdekel. Az én dalaim valódi érzelmekről szólnak. Nincs szükségem egy olyan emberre, akiből csak sekélyes, felvizezett sóhajokat tudok kicsikarni - még soha nem vágott senki ilyen durva szavakat a fejemhez. Egyszerűen felkelt, és kiviharzott az utcára. Az üvegen keresztül még láttam, ahogy idegesen végigszánt a haján, aztán befordul az egyik sarkon. 

 

Szóval ennyi volt. Kilépett az életemből az az ember, akinek mindenemet odaadnám. Lehetőséget adott egy olyannak, aki csak a felét kaphatja meg. 

És mindez az én hibám.

Join MovellasFind out what all the buzz is about. Join now to start sharing your creativity and passion
Loading ...