Mercy - Story with Theo Hutchcraft

Minden egy koncerttel kezdődött. Flower és a barátnője, Nina gimnázium óta elválaszthatatlanok. Régóta tervezik, hogy az egész éves hajtás után az egyetemen, egy fesztiválon eresztik ki a gőzt. Hogy minél messzebb kerüljenek a mókuskeréktől, a magyar VOLT Fesztivált választják. Élvezik a turistaságot, a koncerteket, de nem is sejtik, mit tartogat számukra ez a pár nap. A brit szintipop zenekar, a HURTS érkezik, akiért mindketten odavannak. Minden mesébe illő lehetne, ha Flower nem ütközne folyton a saját maga állított falakba. Meddig mehet el?

0Likes
0Comments
184Views
AA

3. 2. fejezet

Csak mosolygott. Egy pillanatra sem állt le a tánccal, én meg csak álltam, mint egy kuka. Egy kuka, Theodore David Hutchcraft karjaiban. Az álmaim, amiket évek óta dédelgetek, és eddig minden egyes alkalommal sikerült meggyőznöm magam, hogy soha nem válhat valóra, ezért szálljak a földre, most mind itt voltak előttem. 

Zavaromban ügyetlenül billegtem az ütemre, amin ha jót is mulatott magában, ezt felém nem mutatta ki. Hosszú percekig zavartan táncoltam, aztán hagytam, hogy párszor megforgasson. Fél szemmel megtaláltam a húgom és Ninát, akik ugyanolyan bódulattal táncoltak, mint pár perccel ezelőtt én, ügyet sem vetve a külvilág tényezőire. Nem, mintha nekem bármi fogalmam is lett volna arról, hogy mi történik körülöttem. Csak hagytam, hogy Theo úgy forgasson, irányítson, ahogy akar. Keze egy pillanatra sem engedte el az enyémet, és egyáltalán nem zavarta az sem, ha valaki meglökte. Ahogy körbenéztem, senki nem foglalkozott vele, hogy ki is táncol a színpadon. Lenn, a standoknál észrevettem a csapat többi tagját, akik pár félrészeg lánnyal beszélgettem, gondolom rajongókkal. Legalábbis a vihogásukból, és abból, hogy próbálták egymásra licitálva felkelteni a gitáros, Adam figyelmét, erre következtettem. De vajon Theo miért táncolta be magát egyedül a tömegbe? Talán ő is felbuzdult az Under Control-on. Érthető lépés lenne.

A következő pillanatban a lehető legközelebb hajolt hozzám:

 - Nem iszunk meg valamit?

 - De, persze - ordítottam vissza. Kézen fogva segített le a lépcsőkön, ahol végtelenbe táncoló embereken kellett átverekednünk magunkat. Legnagyobb meglepődésemre akkor sem engedett el, amikor már a  pultok körül kanyarogtunk. Nem állt meg a társai mellett, csak intett nekik, és a sörcsapok felé indul.

 - Yorkshire?

 - Hogy?

 - Onnan származol?

 - Manchester - mosolyogtam félénken.

 - Igen? Pedig majdnem biztos voltam benne. Ott is élsz? Mármint Manchesterben.

 - Londonban, még tanulok - lassan araszolt előttünk a sor, de ahhoz nem eléggé, hogy feldolgozzam, kivel is beszélek. Szerettem volna feloldódni, és úgy csevegni, mint ő velem, de egyszerűen csak azon kattogott az agyam, hogy életem nagy szerelme, a plátói istenítéseim tárgya mellettem áll, és hozzám beszél. Ezen túl semmi más nem ért el a tudatomig.

 - Tényleg? Mit? - lelkesnek tűnt, ideje volt megemberelni magam, és úgy beszélgetni, mintha nem lennék teljesen ügyefogyott. Csodálom, hogy nem futott még el azon lányok egyikéhez, akik felfedezték, hogy ki is ő, és most pár méterre tőlünk álltak egy csomóba, és egymáshoz bújva sutyorogtak, felénk mutogatva. Én pár pillanatig rajtuk felejtettem a szemem, de Theo ügyet sem vetett rájuk, csak nézett, és várta a válaszom.

 - Webdizájner. Weblapokat tervezek, főleg. Mesterképzésen vagyok, ezért is jöttünk ide - fejemmel magam mögé intettem.  - A barátnőmmel, és a hugommal, aki itt tanul.

 - Szóval ez a jutalmatok? Miért éppen a Volt? A Glastonbury közelebb van hozzátok...

 - Szerettem volna egy kis időt a testvéremmel tölteni - és a kedvenc együttesem nem lép fel idén a Glastonbury-n. Ezt már csak magamban jegyeztem meg, eszem ágában sem volt az orrára kötni, hogy tulajdonképpen csak miattuk jöttünk ide. Persze, hogy ahhoz a viháncoló lánycsapathoz hasonlítson. - Ti hogy érzitek magatokat? - borzasztóan csevegek éles helyzetben.

 - Tavaly azt mondtam, hogy ez a fesztivál a legjobb a Glastonbury után. Kezd megváltozni a véleményem...  Ez a hely szenzációs, remek a hangulat, mi pedig baromi jól szórakozunk. Tudod, tavaly rengetegen voltak, és fantasztikus élmény volt. Nem is számítottunk ennyire pozitív fogattatásra. Aztán tavasszal felhívtak a szervezők, hogy a rajongók követelnek minket, mióta nyilvánosságra hozták az első fellépőket. Ez fantasztikus! Szóval a lehető leghamarabb nyélbe ütöttük a dolgot, és ügyeltünk rá, hogy idén egy kicsit szórakozhassunk is itt. Ti minden évben jöttök?

 - Ó, nem... Tudod, nem vagyok kimondottan fesztiválarc. Ez az első.

 - Akkor remélem emlékezetes marad - kedvesen mosolygott, és kicsit megszorította a kezem. Már el is felejtettem, hogy fogja, annyira természetesnek tűnt.

 - Hé! Flower! Nem is szólsz, hogy iszunk? - Alex táncolva közelített felénk, jobbján Ninával. - Hallottad a dalt? A szerelmed énekelt! Ó, társaságod van... - Igen, az van. Szerettem volna kihúzni a kezem Theoéból, és elszaladni. Nem haragudtam Alexre, nem tudhatta hogy éppen az említettel vagyok, csak rossz volt az időzítés.

 - Theo, ő itt a húgom; Alex, és a barátnőm; Nina. Már meséltem róluk - barátságosan üdvözölték egymást, már amennyire ez ennyi alkohol után a társaimnál lehetséges volt.

 - Ti jöttök! Hello, négy Unicum lesz - furakodott előre Alex. - Mi van? Megünnepeljük az új ismeretséget - lemondóan sóhajtottam, és imádkoztam, hogy ne most hányjam el magam az Unicumtól, mikor Theo is itt van. Ő megvette a söröket, aztán felajánlotta, hogy csatlakozzunk hozzájuk.

Amikor azt éreztem úgy fél órával ezelőtt, hogy ez az éjszaka már nem lehet jobb, nagyot tévedtem. Pertut iszom a kedvenc együttesemmel. Élőben hallani is éppen elég lett volna, de az, hogy együtt szórakozzunk, mindent felülmúl. A többiek nagyon kedvesen fogadtak, és hálásan  néztek ránk, hogy egyikünk sem ugrott a nyakukba, vagy kért autogrammot. Őszintén szólva, megfordult a fejemben.

¤

 

Vannak azok a pillanatok, amik életre szólnak, és sosem szeretné elfelejteni őket az ember, de idővel mégis megfakulnak, és nem emlékszünk rá pontosan. Ez főleg akkor történik, amikor az alkohol is jócskán beleszól az emlékezés metódusába. Pontosan ezt szeretném elkerülni, a tegnap éjszaka után.

Délelőtt tíz körül lehet, de nem tudok tovább aludni. Ügyetlenül kászálódtam ki a hálózsákomból, ügyelve rá, hogy se Alexet, se Ninát ne keltsem fel. Mindketten mélyen aludtak, a tegnap esti fáradalmakat pihenve. Hajnalok hajnalán kerültünk csak a sátrunkba, miután jócskán kitáncoltuk magunkat. A mosdók felé újra az este végére és a búcsúra gondoltam.

Theo szinte egész este csak velem foglalkozott, amitől különlegesnek és szépnek éreztem magam. Már megjelentek az ég alján az reggeli nap első sugarai, amikor visszabotorkáltunk a sátrunkhoz. Alex és Nina előttünk a The Beatles Lemon Tree című slágerét énekelte egymásba karolva, mi Theoval kicsit lemaradva lépkedtünk mögöttük. Óvatosan az enyémbe csúsztatta a saját tenyerét, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog az univerzumban, közben halkan beszélgettünk, egyre nagyobb szünetekkel, amit a fáradtság rovására írtam. Vele hallgatni is kellemes. Edwardot idegesíti a csend, folyton pörög. Én szeretek csak sétálni, elmerülni a gondolataimban, és azzal lenni, akit szeretek. Ő ezt öt perc alatt megunja.

Theo jelét sem adta annak, hogy unná, hogy velem van.

 - Ez a mi sátrunk - mutattam a nagy kék sátorra, amit nekem kellett idáig cipelni, miután Alex tavaly túrázás után otthon hagyta. De legalább összerakta. A testvéremék álmosan intettek felénk, és már el is tűntek az ideiglenes lakhelyünkben.

 - Jól éreztem magam - Theo maga felé fordított, és egy pillanatra a Stay c. videójuk jutott eszembe, amikor a klipben szereplő lánnyal ugyanezt teszi.

 - Én is, kellemes este volt - bólintottam helyeslően, és megkockáztattam, hogy a szemébe nézzek anélkül, hogy az örömtől el ne sírnám magam.

 - Mindenképpen hívni foglak, ha újra Angliában leszünk - komolynak tűnt az ígérete, de nem engedhetem meg, hogy elbízzam magam.

Mögöttem Alex egyenletes és hangos szuszogása szűrődött ki a sátorból, amin mindketten elnevettük magunkat. Theo közelebb húzott magához, és nagyon óvatosan végigsimított az arcomon. Az érintése égette a bőröm, levegőt se mertem venni. Aztán mintha lassított felvételben lennénk, nagyon lassan egy csókot nyomott a homlokomra, jó éjszakát suttogott, és mosolyogva elment. Csak akkor mertem kinyitni az eddig leszorított szemeim, amikor már nem éreztem, hogy a közelemben van. Már több mint tíz méterre sétált, amikor visszafordult, és intett egy utolsót. Sután viszonoztam, de az agyam továbbra sem érezte szükségét, hogy megmozduljak, csak azt hagyta, hogy elvörösödjek, és újra meg újra végigpörgessem a pillanatot, amikor a tökéletes ajkai a fejemhez értek.

Join MovellasFind out what all the buzz is about. Join now to start sharing your creativity and passion
Loading ...