Mercy - Story with Theo Hutchcraft

Minden egy koncerttel kezdődött. Flower és a barátnője, Nina gimnázium óta elválaszthatatlanok. Régóta tervezik, hogy az egész éves hajtás után az egyetemen, egy fesztiválon eresztik ki a gőzt. Hogy minél messzebb kerüljenek a mókuskeréktől, a magyar VOLT Fesztivált választják. Élvezik a turistaságot, a koncerteket, de nem is sejtik, mit tartogat számukra ez a pár nap. A brit szintipop zenekar, a HURTS érkezik, akiért mindketten odavannak. Minden mesébe illő lehetne, ha Flower nem ütközne folyton a saját maga állított falakba. Meddig mehet el?

0Likes
0Comments
182Views
AA

2. 1. fejezet

- És akkor most már ihatunk valamit? - lihegte a térdein támaszkodva Nina. Kikeveredtünk a tömegből, picit megállva, hogy levegőt kapjunk. A koncert fergeteges volt, sokkal több, mint amire számítottam. Alex körülbelül az ötödik sorba tuszkolt minket. Nem zavarta, ha gyilkos tekintettel méregetik, és az sem, ha valaki rálöttyintette az italát. Ő Alex. Amit akar, azt eléri. És igen, egyszer a nyakába vett. Még a kivetítőkön is láthattuk magunkat, amitől egészen pontosan olyan vörös lettem mint a rúzs, amit viseltem. 

 - Egy pillanat, hadd fújjam ki magam - legyintett Alex.

 - Hozzak nektek valamit? - éppen olyan fáradt voltam, mint ők, de még száguldott az ereimben az adrenalin. Én is végigugráltam, ordítottam, és csápoltam az egészet, mégis úgy érzem, innen most haza tudnék futni, egy huzamba. 

 - Megyünk, csak egy fél pillanat... - pihegett Alex. 

 

Pár perccel később már újra úgy érezhettük, mintha a koncert tömegében lennénk, csak itt most nem az extázisért, és Theo Hutchcraft bársonyos hangjáért álltunk sorba, hanem sörért. Tulajdonképpen nem vagyok oda érte, de értem, hogy az egyik fő szponzor egy sörgyártócég, és a tetejében még a város nevét viseli. Azt hiszem, azt olvastam a poharakon. Legalább annak örülhetek, hogy nincs több unicum. Nem tetszett, borzasztóan erős, és a gyerekkorom legrosszabb rémálma jut róla eszembe; a köptető. 

Elképeszt, mennyi ember van körülöttünk. Azt hiszem, kezdem megérteni Alexet, amiért egész évben erre a pár napra spórol. Ebben a pár napban többször is megirigyeltem. A húgom, és szeretem, tisztelem, de mindig ott motoszkál, hogy sokkal jobb nálam. Ő erős, és belevaló, én pedig attól is megijedek, ha nincs az a márkájú tej a boltban, amihez hozzászoktam. Ő spontán, és ha valaki azt mondaná neki, hogy holnap indulunk a görög szigetekre, már pakolna is. Fogta, és bevitt egy felbőszült, félrészeg tömeg kellős közepére, csakhogy a kedvencemet úgy láthassam, ahogy szeretném. Még a nyakába is vett. Amíg a sörökre vártunk, csak figyeltem, ahogy Ninával cseveg. Olyan szabad és csodálatos. Vidáman dobálja a lófarkát, ami a szivárvány szinte minden színében pompázott. Eredetileg ő is ugyanolyan szőke, mint én, de a fesztivál tiszteletére "kiöltözött". 

Annyira büszkévé tesz, hogy ilyen... Tudom, hogy a jég hátán is megél, és ettől dagad a mellem.. Az én húgom a világ legcsodálatosabb embere. Csak néha meggondolatlan. De melyik ember alkotta mű tökéletes? 

 

 - Flower... A tiéd - nyomta a kezembe a poharat Nina. 

 - Keressünk helyet - Alex már a tömeg közepén sasszézott, ügyesen lavírozva a poharával. Tetszett a megoldás, hogy a környezettudatosság jegyében műanyagpoharakat osztogatnak, amit újratöltenek, így nincs szemét. Alex egy rózsaszínre mázolt asztal széléről intett. - Bocs, de muszáj kicsit pihennem, ha végig akarom táncolni az estét. És végigfogjuk. Csak szólok. Egy óra múlva pedig megmutatom nektek a világ legjobb rapbandáját - mosolygott a húgom.

 - Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy tetszeni fog - nevetett Nina, és nagyot húzott a poharából. - Átkozott szénsav... Mit csinálsz?

 - Felhívom Edet - vontam vállat, és már tárcsáztam is. A lányok csak a szemüket forgatták, Alex rosszallóan az orra alatt mormolt. Szerencséje, hogy mindent elnyom a zene. 

 

Eddel pontosan öt éve vagyunk együtt. Diákszerelem. Alex, Nina, és nagyjából minden ismerősöm szerint nem a megfelő ember mellett vagyok. Szerintük Ed érzelmileg kiszipolyoz, és csak én viszek ebbe a kapcsolatba. Ez nem igaz. Ha nem szeretne, miért lenne velem? 

Sokáig csak hallgattam a búgást, aztán bontottam a vonalat, és inkább írtam egy sms-t. Ed túlságosan nem volt elragadtatva tőle, hogy otthagyom egy egész hétre, ráadásul országokkal arrébb megyek, a húgomhoz. Sosem kedvelték egymást, és egy ideje már a kedvemért sem próbálják leplezni. Néha rosszul esik, de talán egy szép napon majd megbékélnek egymással. Hiszem, hogy Eddel örökre együtt maradunk. Persze, örökre Theo Hutchcraft marad az örök és nem utolsó sorban plátói szerelmem, de Edwardot szeretem. Alex meg abban bízik, hogy csodával határos módon mégis Theoval találkozom, és Ed a süllyesztőbe kerül. 

 

¤

 

 - Massif!!! - üvöltöttük vissza a zenekar hergelésére. 

Újra a tömeg közepén álltunk, más kifújt levegőjét belélegezve. A fejem kavargott picit, és a koncert elején feszélyezett, hogy egyáltalán nem ismerem a dalokat, de tekintve, hogy az együttes magyarul rappelt, hamar feladtam. Ninával eleinte csak lustán lötyögtünk az ütemre, aztán felvettük a tömeg izgatottságát, és ugyanolyan szenvedéllyel tapostuk a földet, mint a többi ember, és Alex, aki természetesen minden dalt kívülről fújt. Csodálom, hogy képes volt megtanulni egy ilyen egzotikus nyelvet, mint a magyar, még ha vannak is kisebb nehézségei. Nekem semmi nyelvérzékem, a franciát is szinte elfelejtettem, pedig nyelvvizsgám is van...

A Punnany Massif koncert után, mint ahogy a nevüket később megtudtam, az utunk a sátrunkhoz vezetett. Muszáj volt enni néhány szendvicset, hogy valami felszívja az alkoholt. Jól éreztem magam. Ez az este teljesen más volt, mint az előzőek, pedig már a nulladik napon is szétcsaptunk, legalábbis én mindenképpen annak nevezném. Alex csak bemelegítésnek, Nina görbe estének. De ez most mégis más volt. Ma találkoztam, hacsak képletesen is, a kedvenc zenekarommal, akiket szinte egyházi lelkesedéssel istenítek. Ezzel a hisztériával, extázissal, érzelembombával volt több a mai nap. Meg a boldogsággal. A boldogsággal, amihez foghatót sosem éreztem még. Örökre adósa leszek a Hurtsnek, hogy ezt tették értem. 

A táborhely pontosan olyan volt, mintha a világkupa döntőre érkeztünk volna a Harry Potterben. Minden négyzetméteren sátrak nőttek a földből, extázis-és borgőztől boldog emberek sétáltak egymást támogatva. 

Nina ragaszkodott hozzá, hogy menjünk el táncolni, már ha ez még lehetséges. Már az első napon kedvencükké nyilvánítottuk az unicum szponzorsátrát, ahol minden este hatalmas bulikat csaptak a dj-k. 

 

Első nekifutásra megint le kellett küzdenem egy felest, abból a szinte fekete löttyből. Értem én, hogy rengeteg gyógynövény egyvelege, de egyértelműen ezek közül egyik sem fogja holnap gyógyítani a gyomrom. Kellett néhány perc, amíg csak a pultnak támaszkodva viaskodtam azzal a négy cent szörnyeteggel, ami nagyon szeretett volna visszajönni azon az úton, ahol én leküldtem. Nina sört itatott velem, és a buborékok tényleg jótékonyan hatottak rám. 

Miután kicsit öntudatra ébredtem, és újra én voltam az ura a szervezetemnek, hagytam hogy a húgom és a barátnőm a táncoló masszába vezessen. Szerencsére egyikük sem ragaszkodott hozzá, hogy újra a csomópontban legyünk, így a délutáni gyors zápor után maradt lágy szellő néha lehűtött. Igazán szabadnak éreztem magam. Életemben először. Másodszorra. 

Először a Hurts Blind című száma alatt, ami a legnagyobb kedvencem, amióta csak meghallottam. Sírtam, amikor Theo elkezdte énekelni az első hangot, amiből rögtön tudtam, melyik dal következik. Sosem éreztem még ilyesmit. Mintha önszántadból tépnéd ki a szíved, de a fájdalom helyett valami olyan csodálatos békét kapsz, amire senki nem számít. Megérted, mit akar a dalban elmondani, és úgy érzed azt csak neked akarja elmondani. Személyesen neked suttog, figyelmen kívül hagyva a több ezer embert, akik még rajtatok kívül ott vannak. Te pedig ott állsz, és hallgatod, vele énekelsz, minden érzelemmel, minden odaadással, ami csak a földön létezik. Felveszed ezt a rengeteg energiát, és akkor is át akarod adni nekik, hogyha tudod, hogy semmi esélyed rá, hogy személyesen tőled kapják meg. Nem számít. Te tudod, hogy célba ért, és jó helyen van. És amikor az utolsó akkordok is lecsengtek,ott állsz, megsemmisülve, őrjöngve, és nem tudod, mi történt, és hol vagy. Kettőt pislogsz, és világossá válik. Egy út volt a dal, és te hazaértél. 

Ez a második alkalom egy másfajta szabadság volt. Csak én voltam, Alexék és a zene. Aztán megszólalt az Under Control. Sikítva ugrottam a két lány nyakába, és akkor átestem a holtponton. Ennél több érzelem ma már nem jöhet, ebben teljesen biztos voltam. Hagytam, hogy átjárjon a zene, még arról is megfeledkeztem, hogy Nináék ott vannak. Két kar fonódott a derekam köré. Nem láthattam, háttal állt nekem az illető. Tulajdonképpen nem is érdekelt. Ami engem valójában körülölelt, az Theo hangja volt, egy Calvin Harris dalba csomagolva. Már ketten mozogtunk az ütemre, tökéletes összhangban. Lehunyt szemmel mosolyogtam, és az sem zavart, hogy a lélegzete veszélyesen közel van a nyakhajlatomhoz. Jóleső borzongás futott végig rajtam, ahogy beleénekelte a fülembe a refrént, aztán hagytam, hogy gyengéden maga felé fordítson.

Aztán majdnem sírva fakadtam.

Join MovellasFind out what all the buzz is about. Join now to start sharing your creativity and passion
Loading ...